Jude Bellingham eddig felismerhetetlen az Eb-n.

Bellinghamnek kiváló klubszezonja volt. Minden várakozást felülmúlva kezdte karrierjét a Real Madridban, a szezon második felében már a góljai nem jöttek, de így is a Madrid egyik legjobbja volt, bajnoki első hellyel és BL-győzelemmel zárta az idényt.

Az Eb előtt több cikk is foglalkozott azzal, hogy egy esetleges angol győzelem magával vonná Bellingham Aranylabda-győzelmét is. Ettől most nem kicsit távolodtunk el.

Anglia veretlenül, öt ponttal megnyerte a csoportját, de mindössze két gólt rúgott és eddig a saját szintjéhez és az elvártakhoz képest gyengén teljesít. Ez hatványozottan igaz Bellinghamre is, aki

három meccsen mindössze egyszer lőtt kapura és csak egy helyzetet alakított ki.

Szlovénia ellen szinte felismerhetetlen volt:

  • nulla kapura lövése, kialakított helyzetet és szerelése volt
  • nulla sikeres passza volt a támadó harmadban
  • a passzai mindössze 12 százaléka ment előre
  • a párharcai 22 százalékát nyerte meg, ez a legkisebb szám volt az angol játékosok között
  • 16 alkalommal veszítette el a labdát, ez a legmagasabb szám volt az angol futballisták között.

Arra egyelőre még nem sok esély van, hogy Bellingham padra kerül, de az eddig mutatott játékánál sokkal többre lesz szükség, ahhoz hogy Angliának egy sikeres Eb-je legyen. Igaz, ez majdnem elmondható az eddig pályára lépett összes angol futballistáról.

Ez is érdekelhet:

Anglia szánalmas, nézhetetlen játékkal tett keresztbe a magyar válogatottnak

A legnagyobb magyar esély ezzel elúszott. Köszünjük, Anglia.

Az angol szövetségi kapitány a 0–0 után: Nagyon elégedett vagyok

Anglia a vártnál sokkal szürkébb, gyengébb játékkal, de megnyerte a csoportját. A szövetségi kapitányt pedig csak ez érdekli.

(Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.