Ha a minap azt írtam, hogy Wroclaw eksztázisban tombol, egy cseppet se túloztam, ám Szent Péter és a cseh válogatott jelentős mennyiségű esővel, és egy fránya góllal hamar lehűtötte a lengyel kedélyeket.

A szombati Csehország-Lengyelország összecsapás igazi ki-ki meccs volt, bár az Eb-házigazdának már egy döntetlen is elég lett volna a megváltáshoz, végül pokoljárás lett a meccs vége, és még az ég is rászakadt a Városháza téren tomboló szurkolómasszára.

Este nyolc körül már szó szerint nem lehetett mozdulni az óvárosban, nemhogy az erkélyeken, de a lámpavasakon is csüngtek az emberek – szerencsére nem úgy, mint a máshogy viharos történelmi időkben. A meccs kezdete előtt csak némi halovány szellő jelezte a későbbi vihar és sorstragédia közeledtét, így fülig érő szájjal, nyakamban a piros-fehér virágfüzérrel olvadtam bele (a hőmérsékletet tekintve szó szerint) a tömegbe. A végén már teli torokból üvöltöttem a kivetítők előtt, hogy Polska, bielo czerwoni (Lengyelország fehér-piros), és mi tagadás, ezen az estén Lengyelország tényleg fehér-piros volt.

Amikor a lengyel tévé a Ryneken összegyűlt tömeget mutatta egy légifelvételről, a téren kitört az ováció, ami végül egy hátborzongatóan szép himnuszba torkollott. Ha valaki nekem azt mondja, a lengyelek sírni fognak ezen az estén, nyilvánvalóan kinevetem őket. Ekkor még.

Az élet tökéletes rendező, és még ilyen pompás zenei aláfestés is adott a videómnak: 

Pedig Błaszczykowskiék ennél görcsösebbek nem is lehettek volna. Az eső előbb szemerkélni, majd zuhogni kezdett, és a képernyőn át úgy tűnt, mintha lassított felvételben szaladnának a játékosok a pályán. A zuhé később ért a belvárosba, mint a stadionhoz, ám a szél kezdett ijesztő méreteket ölteni, így egy, a szállodámhoz közelebbi kivetítőhöz araszoltam – szó szerint, mivel a bekötött lábammal sörösüvegszilánkok között lábujjhegyeztem. A hirdetőtáblák, a köztéri padok, az erkélyek, amelyek a templomtérre és így a kivetítőre néztek, mind telis-tele voltak lengyel-mezes szurkolókkal. A sör, természetesen, patakokban folyt, és az se volt véletlen, hogy szép lassan felsorakoztak a lovasrendőrök és a rohamkocsik a Városháza tér köré: a tömeg egyre elkeseredettebben viselte, hogy nincs az a méretű és mennyiségű kivetítő, ami ennyi ember igényét kielégíthetné, esik az eső, a csapat pedig nem vezet. 

Amikor komolyra fordult az eső, bemenekültem a hotel bárjába, ahol – minő meglepetés – épp a meccset nézték a vendégek egy tekintélyes méretű tévén. A második félidő cseh győzelembe, a lengyelek összes reménye meg engesztelhetetlen esőbe fulladt. A könnygázas oszlatást már csak az ablakomból láthattam volna, de behúztam a függönyöket. Tiszta szívemből sajnáltam vendéglátóimat. Ja, másnap, a szurkolói zóna szomorú romjai között egyetlen eldobott lengyel zászlót se láttam – gondolom, hazavitték őket, és elrakták a következő meccsre.

Olvasd el és nézd meg képekben Audrey első bejelentkezését is a fantasztikus hangulatú Wroclawból!