Ezt nagyon benézte a dán bajnokságban szereplő Viborg.

2019-ben már azt gondolnánk, hogy ehhez hasonló nem történhet meg. Most már gyakorlatilag az egész családfát megvizsgálják a klubok, mielőtt egy-egy futballistát leigazolnak, egészen a gyerekkorig visszamennek az infók keresésében, megpróbálják teljesen feltérképezni azt a játékost, akiért pénzt adnak.

Hibák azonban mégis vannak, sőt, az európai futballban is, erre példa a Viborg esete.

A csapathoz néhány hete érkezett Bernio Verhagen, aki állítólag a chilei Audax Italiano csapatában játszott közvetlenül a dániai kalandja előtt. A Viborg úgy igazolta le a futballistát, hogy előtte egyszer sem látták játszani.

Majd az első edzésen kiderült, hogy Verhagen borzasztóan messze van attól, hogy profi futballistának nevezhessék.

A Viborg szerint egy ügynökség átverte őket, a rendőrséghez fordultak, csalás és személyazonossággal való visszaélés miatt.

A futballista korábban állítólag Moldovában és Dél-Afrikában profiskodott. Az ügy kirobbanása után a Reuters megkereste a klubokat, kiderült, Verhagen (ha ez az igazi neve) egyik csapatban sem futballozott, Dél-Afrikában bepróbálkozott, de a Cape Town City inkább nem igazolta le, sejtették, hogy valami nincs rendben körülötte.

(via Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.