Bernd Storck sorsa egy héten belül eldől.

A Magyar Labdarúgó Szövetség jövő hét kedden értékeli a világbajnoki selejtezősorozatot, amelyet a Feröer-szigetek 1–0-ás legyőzésével a 3. helyen zárt Bernd Storck együttese – írta az MTI.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a közmédiának elmondta, több olyan eredmény is született a kvalifikációban, amely nem felelt meg a várakozásoknak, így az andorrai vereség, vagy a feröeriek elleni összecsapás. Hozzátette, jövő kedden az elnökség meghallgatja szakemberek véleményét, valamint a válogatott vezetését és természetesen a szövetségi kapitány beszámolóját is, és ezt követően kell a megfelelő döntést hoznia.

Csányi Sándor hangsúlyozta, természetesen a legfontosabb, hogy a válogatott ott legyen a 2020-as Európa-bajnokságon, amelynek az egyik házigazdája is lesz, éppen ezért óriási "baj és szégyen lenne", ha nem kvalifikálná magát.

(Fotó, forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni