A PSG és az Atalanta remek meccse után kész szenvedés volt nézni a mai negyeddöntőt, egy non-stop fogászaton is szívesebben ültünk volna.

Aki nem kimondottan Atlético-drukker itthon, az drukkolhatott a Leipzignek, elvégre a kapujában Gulácsi Péter kezdett, a kispadon pedig ott ült a magyar válogatott másik erőssége, Willi Orban. És amennyiben a német együttes jutna az elődöntőbe, akkor biztosan lett volna magyar döntős, hiszen Lőw Zsolt a PSG másodedzője.

Ez volt az alapfelállás, most meg már tudjuk:

sikerült Gulácsiéknak a bravúr, kiverték a sokkal esélyesebb Atlético Madridot!

Pedig nem lehetett könnyű felkészülnie a németeknek, hiszen másfél hónapja nem játszottak tétmeccset, de úgy tűnik, ezen az ágon az nyer, aki régebb óta készülhetett – a PSG ugye bajnokság nélkül verte az Atalantát.

Julian Nagelsmann remek taktikával megölte az Atleti játékát, és Dani Olmo gólja pedig végképp megzavarta a spanyolokat.

Simeone beküldte João Félixet, így némi foci is költözött a pályára, a portugál suhanc egy tizenegyest is összehozott.

Innen már úgy tűnt, a Madrid behúzhatja, a rutin mellettük szólt, de Tyler Adams megpattanó lövése sokkolta őket.

A Leipzig negyedik kalaposként eljutott az elődöntőig, hatalmas meglepetést okozva a német együttes lesz a PSG ellenfele.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő

RB Leipzig–Atlético Madrid 2–1

Gól: Dani Olmo (50.); Tyler Adams (88.) ill., João Félix (71. - tizenegyesből)

(Fotó: Miguel A. Lopes/Pool via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés