Nem túl bizalomgerjesztő, amikor az Európai Labdarúgó-szövetség első embere aggódik a sporik miatt.

És Aleksander Ceferin indokai is izgalmasak.

Vannak félelmeim, mert az oroszországi vébén olyan játékvezetők is szerepet kapnak, akik még sosem vezettek meccset a videobíró alkalmazásával. De remélem, nem lesz probléma”

Azt is elmondta a szlovén a La Gazzetta dello Sportnak, hogy majd a Bajnokok Ligájában is bevezetik a technikát, de még nem kész erre a sorozat. Mert túl jó!

A BL olyan, mint a Ferrari vagy a Porsche. Nem vezetheted azonnal, előbb gyakorolni kell. Jelenleg túl korai lenne bevezetni a videobírót. De egy napon biztosan a BL-ben is lesz, ám nem kapkodunk.”

Ne is, ráér még, ezt bizonyítja a Real Madrid–Juventus meccs is. Bár a BL-negyeddöntő visszavágóján történt kétes szituációra is volt válasza a szlovénnek.

Mi változott volna? Semmi. Egyesek hússzor megnézték az esetet, én pedig vagy ötvenszer. Az emberek fele szerint tizenegyes volt, a másik fele szerint nem.”

Igaz. De legalább lett volna esély megmagyarázni, megnyugodni, átértékelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés