Jó hír, hogy a józan ész utat törhet magának.

A 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságot példa nélküli módon 11 különböző európai városban rendezték meg – többek között Budapest is. Nekünk nem jött be ez a lebonyolítás, erről beszélgettünk is.

Euro 2020 podcast: Páros lábbal a magyar válogatottról és a félrement Eb-lebonyolításról

Egy sportos podcasttel jelentkezünk! A Páros lábbal célja az, hogy ne a mágnestábla mellett elemezgessünk, hanem éles stoplissal és felvágott nyelvvel csússzunk rá a sípcsontra, ha nagyon muszáj.

És úgy tűnik, az UEFA elnökének, Aleksander Čeferinnek sem, a szlovén sportvezető a BBC-nek azt mondta, ő személy szerint

a jövőben nem támogatja ezt a lebonyolítási formát, mert nem tartja igazságosnak, hogy egyes csapatok szinte végig hazai pályán játszhattak, miközben más válogatottaknak több mint tízezer kilométert kellett utazniuk a torna alatt. A sportvezető szerint ez a szurkolókkal szemben sem fair.

„Érdekes ez a lebonyolítás, de nehéz kivitelezni, nem hiszem, hogy valaha megismételjük.”

A legjobb példa erre Wales, akinek a csapatkapitánya, Chris Gunter viccnek is nevezte a lebonyolítást: a walesiek összesen 9156 kilométert utaztak. Két meccset játszottak Azerbajdzsánban, utána Rómába repültek a harmadik csoportmeccsükre, a nyolcaddöntőt pedig már Koppenhágában játszották.

Ehhez képest a két döntős, Anglia és Olaszország mindhárom csoportmeccsét hazai pályán játszhatta, ami láthatóan nem kis előny volt.

Erről a lebonyolításról egyébként még nem Ceferin döntött, a szlovén sportvezető 2016 óta irányítja az európai szövetséget.

Az UEFA elnöke burkoltan megfenyegette a Szuperliga-csapatokat

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke úgy gondolja, hogy a Szuperliga-csapatoknak viselniük kell döntésük következményét.

(Fotó: Catherine Ivill/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés