Az AP hírügynökség értesülései szerint az Európai Labdarúgó Szövetség hamarosan lépni fog és ő is szankcionál.

„Az elmúlt 24 órában Oroszország és Ukrajna között kialakult helyzetet követően az UEFA elnöke úgy döntött, hogy rendkívüli végrehajtó bizottsági ülést hív össze február 25-én, pénteken közép-európai idő szerint 10:00 órára, hogy értékeljék a helyzetet és meghozzák a szükséges döntéseket” – áll az UEFA hivatalos közleményében.

Az AP azonban már tudni véli, hogy azok után, hogy Oroszország széleskörű támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön,

az UEFA hivatalosan is elveszi a Bajnokok Ligája-döntő rendezési jogát Szentpétervártól.

A nyomás nagy, hiszen minden szinten szankciók léptek életbe az oroszok ellen, és az Európai Parlament is arra kérte az UEFA-t, hogy változtassa meg a döntő helyszínét.

„Az UEFA osztja a nemzetközi közösség aggodalmát az Európában kialakuló biztonsági helyzet miatt, és határozottan elítéli a folyamatban lévő orosz katonai inváziót Ukrajnában” – állt még a közleményében, a szintén előrevetíti a döntést.

Az angolok már jelezték is, hogy ők szívesen beugranak és megrendezik a BL-finálét.

(Fotó: Valya Egorshin/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés