A fiatal támadót is 1 milliárd euróért lehetne kivásárolni.

Az idén berobbanó, szemtelenül fiatal, azóta már stabil válogatott középpályás, Pedri a napokban írt alá új szerződést, melybe a jobb kondíciók mellett bekerült egy 1 milliárd eurós kivásárlási ár is.

Ma pedig jött a hír, hogy Mateu Alemany elrepült Portóba, hogy minél hamarabb megállapodjon Jorge Mendesszel Ansu Fati új kontraktusáról. A 18 éves támadó megtartása a legfontosabb most a katalánoknak, mivel Messi távozása után ő lett a megújuló Barcelona arca, még a 10-es mezt is elkérte.

Nem volt annyira nehéz a tárgyalás, mivel Fati jelezte a menedzserének, hogy hiába keresik a legnagyobb, leggazdagabb klubok, ő mindenképp az FC Barcelonában akar maradni. Így aztán állítólag meg is született a megállapodás:

Ansu Fati 2027-ig hosszabbít, szezonról szezonra emelkedő fizetése lesz, és neki is egy 1 milliárd eurós kivásárlási záradék kerülhet bele a szerződésébe.

A tervek szerint a Real Madrid elleni klasszikus előtt jelentik be hivatalosan az új megállapodást, vagyis ezen a hétvégén.

Fati egy nagyon súlyos és hosszúra nyúló sérülés után tért vissza szeptember végén, azóta 94 percet játszott a bajnokságban, de már rúgott két gólt.

A szerződéshosszabbítás szempontjából felkészül: Ronald Araújo és Gavi. Épül az új Barca.

Nagy gólt kapott a Barcelona, de fordított

Öt perc után hátrányba került a Barcelona a Valencia elleni spanyol bajnokin, de fordítani tudott a katalán csapat.

Mindenki egy 17 éves srácról beszél a spanyol válogatottnál

Augusztusban töltötte be a 17. születésnapját Gavi, akiről néhány hete még nagyon kevesen hallottak. Azóta nagyot fordult a világ a fiatal futballistával, bemutatkozott a Barcelona felnőtt csapatában, és rögtön behívót kapott a spanyol válogatott keretébe. Luis Enrique pedig nem marketingfogásnak szánta a meghívást, Gavi rögtön kezdett az Európa-bajnok ellen.

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés