Az olasz átigazolási guru, Fabrizio Romano szerint a Paris Saint-Germain még a téli átigazolási szezonban szerezhet egy új játékost.

Romano szerint az új edző, Mauricio Pochettino tudatta a párizsi vezetőséggel, hogy az első számú kiszemeltje korábbi futballistája, a Tottenhamben parkolópályára állított Dele Alli.

Az angol középpályás karrierje legjobb fociját akkor játszotta, amikor Pochettino volt az edzője, José Mourinho érkezése óta azonban kiszorult a Spurs kezdőjéből, hónapok óta téma az esetleges távozása.

A PSG abban reménykedik, hogy még januárban sikerül egy kölcsönszerződés keretein belül megszerezni Allit. A 24 éves középpályás állítólag nyitott lenne a váltásra, a nyári Európa-bajnokság miatt minél többet akar játszani, hogy legyen esélye bekerülni az angol válogatott keretébe. Romano szerint a Tottenham egyelőre még nem döntött, de csak a londoni klubon fog múlni, hogy összejön-e az üzlet, Alli és a PSG már rábólintott.

Pochettino egyébként már a harmadik meccsén megnyerte az első kupáját a Párizzsal:

A PSG új edzője már a harmadik meccsén megnyerte karrierje első kupáját

A PSG zsinórban nyolcadszor, története során tizedszer nyerte meg a francia Szuperkupát. Mauricio Pochettinónak pedig megvan az első trófeája edzőként.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés