Kétszer is vezetett a Liverpool, de nem tudott nyerni.

Mozgalmas meccset játszott a Liverpool és a Manchester City, ha bármelyikük nyert volna, akkor a tabella élére ugrik, ám az utolsó félórában úgy jött ki a gólváltás, hogy 2–2-t lett a vége.

Az első félidőben a Manchester City jobb volt, de a szünetben kiegyenesítette a csapatát Klopp, olyannyira, hogy a vezetést is megszerezte: Szalah adott forintos labdát Manénak, aki most nem hibázott.

Tíz perc múlva Foden válaszolt, éles szögből rúgta el Alisson mellett.

Pár perc múlva ismét a Poolnál volt az előny, Szalah egészen parádés gólt rúgott: Cancelo kirontott, mint egy amatőr, aztán Laporte-ot meg úgy forgatta meg az egyiptomi, hogy szegénynek talán még hányingere is lett.

De mégsem nyert a Liverpool, mert a 81. percben nagy gólt rúgott De Bruyne is.

Hatalmas meccsen igazságos az iksz, a nézők és a Chelsea viszont nyert ezzel a játékkal és az eredménnyel.

Cristiano Ronaldo Manchesterben: A gólok, és ami mögötte van

Nagyszerűen kezdte második manchesteri időszakát a portugál, de ez a Ronaldo már egy teljesen más Ronaldo, mint aki az első MU-s korszaka alatt volt.

(Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi edzője az El-sorsolás előtt: Senkitől nem kell félnünk, fantasztikus csapatunk van

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés