A magyar teniszkedvelők az utóbbi napokban többször is örülhettek, előbb Fucsovics Márton nyújtott zseniális teljesítményt Bázelben, most pedig Babos Tímea aratott óriási diadalt párosban. Fontos időszaka ez a teniszünknek.

Babos Tímea és párja, a cseh Andrea Hlavackova kemény küzdelmet követően, döntő rövidítésben nyerték meg a szingapúri WTA-világbajnokság döntőjét a Kiki Bertens, Johanna Larsson duó ellen.

Babos már azzal is történelmet írt, hogy eljutott az elődöntőig, hiszen korábban ez sem Temesvári Andreának, sem neki nem jött még össze. Ezzel azonban nem elégedett meg, partnerével együtt egészen a döntőig meneteltek, ha pedig már ott jártak, be is húzták a világbajnoki címet.

Az első szettet ugyan még elveszítették 6:4-re, ám aztán összekapták magukat és megfordították a meccset.

Másfél órányi játék után alakult ki a 4:6 6:4 10:5-ös végeredmény.

A döntő rövidítésben végül ez a pont jelentette a győzelmet:

WTA Insider on Twitter

Tfw you nail the winning shot @WTAFinalsSG @TimeaBabos @AndreaHlavackov. https://t.co/tYLtNLz985

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni