Lassan tíz éve nem nyert meccset.

A 38 éves Hari a K1-korszak egyik kiemelkedő alakja volt és egyike a nehézsúlyú kick-boksz utolsó sztárjainak. A csúcson azonban már rég túl van, az elmúlt években kikapott többek között a világbajnok Rico Verhoeventől és a szintén küzdősport-legenda Alistair Overeemtől is. Utóbbiról nem sokkal a meccs után kiderült, hogy doppingolt, így végül hivatalosan nem került vereség Hari neve mellé.

A Bad Boy becenevű Hari most Uku Jürjendal ellen tért vissza, és csúnya vereséget szenvedett. Összesen négy alkalommal kellett rászámolni, háromszor a padlón is volt, és végül TKO-val kikapott. Ezzel 2015 óta továbbra sem tudott meccset nyerni:

Ez is érdekelhet:

A sport mentette meg az életét a bunyósnak, aki az évtized meglepetését szolgáltatta

Elcsépelt közhely, hogy valaki sokkolta a sportvilágot. Ebben az esetben azonban egyáltalán nem túlzás, és találó, mert arra nagyon kevesen számítottak, amit Sean Strickland véghezvitt.

(Fotó: Glory Kickboxing)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.