Ez a klub történetének harmincnegyedik bajnoki címe, legutóbb 2017-ben lett aranyérmes a királyi gárda. Az előző hét bajnokságból csak egyet nyertek meg, így ez egy nagyon értékes siker nekik.

Elég lett volna csak győznie a Villarreal ellen Zidane csapatának, azonban végül besegített a Barcelona is egy vereséggel, így nagyon sima lett a bajnokság vége. A Real Madrid hibátlan a vírusszünet óta, remek formában tértek vissza, így hiába volt pontelőnye a Barcelonának, végül a Madrid lazán behúzta a La Ligát, megérdemelten.

A minden eldöntő sikert a Villarreal ellen aratták, a 2-1-re nyertek, mindkét gólt Benzema szerezte. Az első egy labdaszerzés utáni gyors kontra után jött:

A másodikat pedig büntetőből. A tizenegyes előtt Ramos esett el. A tizenegyest a sértett lepasszolta Benzemának, ám a francia idő előtt befutott, lefújta a spori és újra kellett rúgni, amit Benzema bevágott.

Iborra aztán szépített, de végül ez már kevés volt.

Benzema ezzel már teljesen Messi nyakán van a góllövőlistán, akár még a gólkirályi cím is meglehet neki – a csapat segít, most már a tizenegyeseket is ő lövi Sergio Ramos helyett. Ez Zidane 11. címe edzőként, a Real pedig már nyolccal több bajnokságot nyert, mint nagy riválisa, a Barcelona (34-26).

„A Barca rosszul játszik. A Real Madrid szintén rosszul játszik, de nekik ott van a VAR”

Most minden klappol a Realnál, sokak szerint kicsit több is, mint kéne.

(Fotó: Denis Doyle/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés