Kikapott hazai pályán a Granadától a Barcelona. Teljesen kaotikus a spanyol bajnokság hajrája.

A szezon során először állhatott volna a bajnokság élére a Barcelona, amennyiben legyőzi hazai pályán a Granadát. A katalán csapat végig dominált, az első félidőben Griezmann remek lefordulása, majd passza után Lionel Messi szerzett vezetést a hazaiaknak.

A második félidőben aztán két helyzetből két gólt rúgott a Granada, a Barca meg teljesen lefagyott, a végén már reménytelen ívelgetésekkel próbált pontot menteni Koeman csapata. Nem sikerült, így visszacsúszott a harmadik helyre. Az Atlético Madrid 73 ponttal első, a Real és a Barca 71-71 pontos (egymás elleni eredmény miatt a Real van kedvezőbb helyzetben), míg a negyedik Sevilla 70 pontos öt fordulóval a bajnokság vége előtt.

Messi gólja Griezmann passza után:

Darwin Machis egyenlített:

A 39 éves Jorge Molina fejelte a Granada győztes gólját:

Szintén Barcelona:

A Barcelona a világ legértékesebb védőjét akarja

Nem lesz egyszerű megszerezni, az tuti.

Lionel Messi eldöntötte, marad-e Barcelonában

A fizetése megfelezésében is benne van, egyetlen kérése van csupán.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

És még mindig tart Arda Güler és Szoboszlai szájkaratéja

További cikkeink a témában
„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton
Hirdetés