A fizetése megfelezésében is benne van, egyetlen kérése van csupán.

A spanyol nemzeti televízió és a katalán TVE is úgy tudja,

Lionel Messi jelezte Joan Laporta elnöknek, hogy a nyáron lejáró szerződése ellenére maradni fog Barcelonában.

Az új elnök és Messi ügynöke, Jorge Messi, aki egyben az édesapja is múlt héten tárgyaltak. A most kiszivárgó hírek szerint egy tízéves, átfogó szerződésben maradtak, amely úgy áll össze, hogy

  • két évet még marad Barcelonában;
  • majd az USA-ba igazol (valószínűleg az Inter Miamiba Suárez barátjával együtt), de még ekkor is a Barca kötelékébe tartozna, és a klub nagykövetként tevékenykedne;
  • majd visszatért a Cam Nouba és kap egy állást a sport területen, ami egyelőre nem kiforrott még, mi lenne.

Mindezért a jelenlegi fizetésének a felét kapná Messi, vagyis hajlandó lemondani sok tíz millió euróról, cserébe mindössze egy dolgot kér Messi Laportától: egy versenyképes csapatot.

Az látszik, hogy Messinek még inkább az eredmény lett a fontos, utolsó barcelonai éveiben szeretne egy olyan csapatban játszani, ami versenyképes a Bajnokok Ligájában. Legutóbb 2019-ben jártak ehhez közel, de a liverpooli leolvadás óta egyre inkább szétesett a csapat. Messi most egy utolsó nekirugaszkodást vár, melyben Laportát és Koemant megfelelő partnernek érzi. De erősíteni kell a csapatot.

A jelek szerint a PSG hiába tesz komoly ajánlatot:

(Fotó: Pablo Morano/BSR Agency/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában