Joan Laporta felgyűrte az ingujjat és kitakarított nagy és felesleges szerződéseket, újakat kötött jóval kisebb bérezéssel, és kölcsön is vett fel, hogy rendbe rakja a pénzügyeket. Most már képes álmodni is a Barcelona.

Éjszaka futótűzként terjed el, hogy három kategóriában három játékos a célja a Barcelonának. A gazdasági alelnöke, Eduard Romeu  elmondta, komolyan dolgoznak azon, „hogy a következő szezonban a klub újra tényező legyen a piacon.”

A Barça a 2022 -es lehetőségeket tervezi, és három utat, három játékost célzott be:

Dani Olmo, a reális cél

A spanyol válogatott támadót már a nyári piac végén is meg akarták szerezni, de akkor rövid volt az idő, nem sikerül. Ő a leegyértelműbb terv, hiszen maga Olmo is nyitott a visszatérésre, a Barça megpróbálja már januárban aláírni. Nagyjából 60 millió eurót különítettek el a saját nevelésű támadó megszerzésére, a kérdés, a Leipzig eladja-e ennyiért. Vagy bármennyiért.

Erling Haaland: az álom

Laporta imádja, rajong érte, és Mino Raiolával már többször is tárgyalt róla, a napokban is sejtelmesen nyilatkozott egy sztár érkezéséről. Figyelembe véve, hogy a Barcelonánál sokkal gazdagabb klubok (ami nem nehéz) is őt akarják (Man. City és United, Chelsea, Real Madrid), valamint a bérét, a jutalékokat az ügynök és a fater igényeit, nehéz elképzelni, hogy a Barça képes lesz leigazolni, hiába szabadított fel egy rakás bért. De Laporta reménykedik, hogy meggyőzi a játékost és ügynökét.

Pual Pogba: a piaci lehetőség

Pogbának lejárt a szerződése jövő nyáron, és mivel még nem hosszabbított, többen is beálltak a sorba. A Barcelona is, a Real és a Juventus mellé. A franciának is piszok magas a fizetése, és itt is Raiola az ügynök, aki tízmilliókat kér pluszban, de Laporta őt is kedveli, és szeretne egy fizikális középpályást a csapatban.

A Barcelona 50 millióért eladott két fiatal tehetséget, csatárt venne a pénzből

Az egyik nem akart hosszabbítani, a másik nem akart elmenni. De kit tud megszerezni a Barca?

(Fotó: Michael Steele/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában