Nagyot fogott az Újpest Enisz Bardival, az NB I egyik legjobbját ugyanis komoly pénzért vagy játékosokért vihetik.

A 21 éves macedón középpályás nagyon jó szezont ment, sőt a korábbi is jól sikerült, egyre inkább kiemelkedik a magyar mezőnyből (12 gól, 7 gólpassz, kiváló pontrúgások és szervezőkészség.) El is kezdődött egy komolyabb mozgás az leigazolása érdekében, a Videoton például a fél fiatalabb magyar középpályáját beáldozná Enisz Bardiért. A Nemzeti Sport értesülései szerint

az újpestiek által kért nem kis összeg mellett Kovács Istvánt, Bódi Ádámot és Barczi Dávidot is átpasszolnák a lilákhoz.

De valószínűleg ez is kevés lesz, ugyanis már a Bundesligából is figyelik, a Dortmund és a Stuttgart is küldött scoutot, rajtuk kívül a Dinamo Zagreb és a Sahtar Doneck is vinné, sőt, mivel Bardi júniusban ott lesz a lengyelországi U21-es Eb-n, fél Európa őt nézi majd. Ha jól megy neki, akkor válogathat, és eurómilliókért egy jóval erősebb bajnokságba igazolhat. Besicet 4,8 millióért vették meg a Fraditól, Bardiért ennél is többet fizethetnek.

Az Újpest 2014 nyarán a svéd negyedosztályú KSF Prespa Birliktől szerződtette Bardit, szóval ez egy kiváló üzlet lesz.

Miután az Újpest újra igazolhat, be is húznak: Novothny Soma, Zsótér Donát és Ulysse Diallo szinte biztosan érkezik, de szeretnék Csiki Norbertet (Gyirmót), Iszlai Bencét (Haladás), Osváth Attilát (Vasas, kölcsönben DVSC) és Tamás Krisztiánt (Gyirmót) is megszerezni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés