Ha nem gólra játszanák a labdarúgást, a Bayern már döntős lenne. Így viszont aligha lesz.

Aki nem látta, nehezen fogja elhinni, mi történt ezen a meccsen. Eleve nem vártuk, hogy a Bayern fölényben lesz, ekkorára biztosan kevesen számítottak, azonban az eredményt látva ennek kevés jelentősége van. Döbbenetes mennyiségű helyzetet dolgozott a München, abból jó néhány konkrét ziccer volt, mégis a Real Madrid nyert. Mivel a meccs Münchenben volt, ezzel nagyjából el is dőlt, hogy ki játssza a döntőt.

A támadók kapu előtti szerencsétlenkedése ellenére vezetést szerzett a Bayern, a jobbhátvéd Kimmich csapta be Navast. 1–0

Ekkor már Robbent le kellett cserélni sérülés miatt, a gól után nem sokkal pedig Boateng is kidőlt. Ribéry meg egy bekéredzkedte magát minden év végi összeállításba ezzel a ziccerben átvett labdával. Döbbenetes.

A szünet előtt pedig Marcelo még ki is lőtte a hosszút, pedig helyzete nem volt a Realnak. 1–1

A második félidőben is tovább robogott a München a pechvonaton, Rafinha gólpasszt adott a Realnak, teljesen amatőr módon. 1–2

A Bayern remekül játszott, egészen addig, amíg be kellett volna juttatni a kapuba a labdát, ám ezt az "apró" tényezőt kihagyták. Cserébe néhány felfoghatatlan egyéni hiba miatt alighanem véget ér nekik a BL-sorozat. Mert a Real iszonyú profin lehozta a meccset.

BL-elődöntő, 1. mérkőzés

Bayern München–Real Madrid 1–2

  • Gól: Kimmich, ill. Marcelo, Asensio

(Fotó: Chris Brunskill Ltd/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve