A korábbi nemzetközi játékvezetőt a Bors kérdezte meg, hogy vajon Bognár kolléga mit láthatott. Nem nyugtatta meg a Fradi-drukkereket.

Annak kapcsán írtunk a Puskás Akadémia–FTC bajnoki meccsről, hogy a vendégek csatára, Böde Dani olyat nyilatkozott, ami belekerülhet neki pár százezer forintjába, mert elég nyilvánvalóan lecsalózta a sporit, szerinte rendőri kísérettel menne haza a megyében, óvodás szinten sincs ilyen tizi.

Egyébként valóban egy vicc volt az ítélet, Dollt fel is kellett küldeni utána a lelátóra, helyette Máté Csaba nyilatkozott, sejtelmesen.

Azt éreztük az egész mérkőzésen, hogy a játékvezető engedte a test a test elleni játékot, többször is előnyszabályt alkalmazott. Nem érezzük, hogy ebben a szituációban ez faultot ért volna, ennek fényében főleg nem. (...) Sajnos egy ponttal megyünk haza, nagy lehetőséget szalasztottunk el, a Videoton botlott, de úgy néz ki, hogy nekünk is botlani kellett...

Több se kellett Pintér Attila mesternek, ő aztán nem foglalkozik a bírókkal már soha többet.

Nem szeretnék a játékvezetéssel foglalkozni, ezt megfogadtam. De... az öltözőben megnéztem az esetet és kétség nem fér hozzá. A szabály az, hogy hátulról még támasztani sem szabad nagyon a játékost, és Otigba nemcsak lökött, de még rúgott is.

Nézzük meg, miről is beszélnek az edzők:

Itt a kép, amin látszik, Otigba nem rúghatott, elvégre mindkét lába a földön volt, Pintér mester megint más meccset nézett, de ki lepődik meg ezen?!

Ölelés volt a végén, amikor az albán csatár beleugrott a védő ölébe, aki kábé megtámasztott egy pillanatra, de a mozgóképen látszik is, hogy lökés, taszítás nem volt, homorítás annál inkább.

De ezt nem csak mi mondjuk. Megkérdezte a Bors Bede Ferenc korábbi nemzetközi játékvezetőt is, aki szerint nem lehet kérdés, hogy a tizenegyes jogtalan volt, pontot téve az ügy végére. Vagy nem.

A játékvezető azt láthatta, hogy a Fradi játékosa hátulról nekiszalad és elsodorja a Puskás Akadémia játékosát, és ezért ítélt büntetőt. Azonban a felvételeken egyértelműen látszik, hogy ez nem valósult meg, egy teljesen normális kontakt volt, ami a meccs közben bármikor létrejöhet két játékos között.

Na akkor ezek után döntsd el, vajon kinek lehet igaza? A mindig megkérdőjelezhetetlenül objektív Pintérnek, vagy a már visszavonult Bedének?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés