Bienerth Gusztáv lesz az, aki betölti a Gyárfás Tamás után maradt űrt a Magyar Úszó Szövetségben.

A rendkívüli tisztújító közgyűlésen a 146 szavazatból 126-ot begyűjtő (74 volt az érvényességi küszöb) Bienerth Gusztáv lett a szervezet posztjáról 24 év után lemondó Gyárfás Tamás utódja, vagyis a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A posztra hárman pályáztak:

  • Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos, a Budapest 2024 Nonprofi t Zrt. alelnöke,
  • Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszónevelő-műhely vezetője,
  • Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke.

A 130 tagszervezet 199 szavazójából csak 148 jelent meg, köztünk Hosszú Katinka is, aki az Iron Aquaticset képviselte.

Hargitay András úszókapitány javaslatára napirendi rendi ponton kívül arról is kellett volna dönteni, hogy megszavazzák-e tiszteletbeli örökös elnöknek Gyárfást, de ezt többen is megkérdőjelezték, ezért erre majd két hónap múlva, a következő közgyűlésen kerül sor.

(Forrás/fotó: nso /  MTI – Bruzák Noémi)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés