A Veszprém után a nagy ellenfél Szeged is sorra jelenti be a világklasszis érkezőket.

A Szeged hivatalosan is bejelentette, hogy újabb spanyol világbajnokot igazolt, Joan Canellas után Jorge Maqueda is a Pickhez igazol. A jobbátlövő szintén a Vardarból érkezik, tehát BL-címvédő, és szintén spanyol válogatott, 2013-ban világbajnok is lett.

A Szeged 2 éves szerződést kötött a 30 éves játékossal, aki mind támadásban, mind védekezésben klasszisteljesítményre képes.

Örömteli hírről tudok beszámolni, újabb nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező kézilabdással sikerült megegyeznünk – mondta Szögi Nándor operatív igazgató. A nyártól 2 éves szerződést kötött csapatunkkal a spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda. Az elmúlt időszakban ellenfélként többször is járt Szegeden, így igazán nem kell bemutatnunk a világbajnok játékost.

Stanislav Kasparek, Mirko Alilovic, Nik Henigman és Joan Canellas után Maqueda már az ötödik igazolása a Szegednek.

A Veszprém még ennél is jobban belehúzott:

Olimpiai és Európa-bajnok dánnal erősít a világválogatott Telekom Veszprém

Teljesen új, és teljesen légiós csapat épül Veszprémben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni