Nehéz volt kiböjtölni, de végre újra itt a Bajnokok Ligája, mármint az igazi, a csoportkör Barcával, Reallal, Juvével meg a többiekkel, nem a Videoton-féle agonizálás.

Olyannyira odacsapnak a srácok az első forduló első napján, hogy rögtön a csoportkör egyik, ha nem a legerősebb párosítását láthatjuk: a Manchester City az előző kiírás döntősét, a Juventust fogadja. Na pont az ilyen meccsek miatt vártuk nagyon a BL-t, és szerintünk nem is lesz okod a panaszra. A City nagyon erősen rajtolt, ötből ötöt nyert, és még gólt sem kapott, pedig fogadta a címvédő Chelsea-t, és járt az Everton stadionjában. Ezzel szemben a Juve még nem nyert bajnokit, pedig már háromszor próbálkozhatott. Pirlo, Vidal és Tévez elvesztése után ez már nem az a csapat, amelyik BL-döntőbe jutott. Szóval hazai sikert várunk

A másik manchesteri csapat is ma játszik, a United egy év kihagyás után tér vissza az európai labdarúgás csúcsára, úgyhogy a PSV elleni meccs duplán fontos a vörös ördögöknek. Ráadásul menedzserük, a szinte senki által sem kedvelt Van Gaal meg holland, szóval még ez is. Jó kis meccs lehet ebből is, de a PSV, noha tele van tehetséggel és válogatottal, annyira fiatal, hogy otthon is kikap az egyre eredményesebb, nagyon erős keretű, de továbbra is unalmas focit játszó MU-tól.

A nap legnagyobb megfogadható fixe a 'Gladbach veresége. A Real és a PSG győzelmére nem érdemes fogadni, talán hendikepben, de a Sevilla hazai sikere 1.56-ért ajándék. A németek harmadik számú együttese ugyanis  totálisan szétesett, eddig értékelhetetlen teljesítményt nyújt, négyből négyszer kapott ki a Bundesligában. Sevillában akkor is kikapna, ha a tavaszi formájában játszana, így meg pláne. Bár azt tudni kell, hogy az Európa-liga-győztes se nyert még bajnokit... És elveszítette Carlos Baccát. Jött viszont Konopljanka, Immobile és Llorente. Jók lesznek, láthattuk az európai Szuperkupa-meccsen is, amikor négyet lőttek a Barcának.

Ez a teljes keddi program:

A-csoport
20:45: Paris SG–Malmö
20:45: Real Madrid–Sahtar Doneck (Tv: Sport1)
B-csoport
20:45: Wolfsburg–CSZKA Moszkva
20:45: PSV–Manchester United (Tv: AMC)
C-csoport
20:45: Galatasaray–Atlético Madrid (Tv: Sport2)
20.45: Benfica–FK Asztana
D-csoport
20:45: Manchester City–Juventus (Tv: M4)
20:45: Sevilla–Mönchengladbach

Mi ezt a szelvény játsszuk meg:

Fogadok most!

(Fotó: AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés