Nem érti, hogy ha az NB III-ban is a leggyengébb a csatára, miért kéne játszatnia.

A Diósgyőr jól kezdte a bajnokságot, négy meccsen hét pontot gyűjtöttek, viszont Bódog csatára eddig csődöt mondtak, a négy bajnoki egyet szereztek. A Puskás Akadémia elleni bajnoki előtti sajtótájékoztatón be is kóstolták az edzőt a gólképtelenség miatt. Bacsa Patrikot, a miskolci nevelésű támadót hiányolják.

Nem szívesen foglalkozom játékosokkal név szerint. Volt rá példa, de tudom, hogy nem szerencsés. Hallom azért azokat a hangokat, hogy Bacsa Patrik így, Bacsa Patrik úgy. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy edzésen bizonyítson, odakerüljön, és egy meghatározó szerepet játsszon a csapatban.

Bacsa Patrik az előző bajnokságban nem volt itt a csapatnál, NB II-ben volt, ahol semmilyen szerepet nem játszott, kiegészítő ember volt. Valószínűleg nem véletlenül.

Visszajött, megkapta a lehetőséget. Én úgy gondolom, hogy ha valaki NB II-ben nem játszik meghatározó szerepet, és visszajön egy NB I-es csapathoz, akkor meg kell dögölnie a pályán edzésen is, hogy bebizonyítsa, hogy a tavalyi év egy kisiklott év volt, és örüljön neki, hogy megkapta a lehetőséget arra, hogy egy NB I-es csapattal edzhet. Oláh Bálint esetében ugyanígy volt, nála azt mondom, hogy ez megtörtént, Patrik esetében nem.

Ha valaki visszamegy az NB III-as csapatba játszani, és ott heteken át azt hallom az edzőktől, hogy a leggyengébb ember, akkor azzal mit csináljak? Rakjam be?

Vannak még előtte bőven. Ott van Makrai, Ugrai, Ternován, és ha olyan teljesítményt nyújt az edzéseken, akkor ott van ő is a következő sorban.”

Itt a teljes sajtótájékoztató.

Mondjuk a Bundesligában szocializálódott Bódog korábban a játékvezetőket sem értette:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés