A szókimondó, karakteres edző az élvonalban tartotta a Kisvárdát, majd meglepetésre eljött onnan. Most már tudni, hogy miért.

Bódog Tamás veheti át nyártól a Budapest Honvéd irányítását, melyet eddig Pisont István megbízott trénerként vezetett. A Nemzeti Sport értesülései szerint a Bódog már meg is egyezett a kispesti klubbal.

Pisonttal egyébként nem ment rosszul a Honvédnak, megnyerték a Magyar Kupát, és az ötödik helyen végeztek a bajnokságban. Bódoggal azonban még tovább akarnak lépni, és a kisvárdai búcsúbeszéde alapján ő is annak érzi.

„Köszönöm a lehetőséget, azt pedig Révész Attila sportigazgatónak külön is, hogy megteremti nekem a továbblépés lehetőségét.”

A Honvéd július 13-án elkezdik a felkészülést a következő idényre, augusztus 27-én pedig már Európa-liga-meccse lesz.

A Nemzeti Sport információi szerint több magyarral is erősíthetnek a Honvédnál: Zsótér Donát, Tamás Krisztián, Futács Márkó és Bobál Gergely is Kispestre igazolhat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Szoboszlai visszafogottan vette tudomásul, hogy rúgott egy piszkosul nagy gólt

Xabi Alonsót kirúgta a Real Madrid

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés