A Fradi, ha minimális különbséggel is, de legyőzte a mögötte álló Paksot, amivel gyakorlatilag eldöntötte a bajnoki címet. A Paks edzőjének nem sikerült méltósággal viselnie a vereséget.

A Fradi Adama Traoré 89. percben szerzett góljával győzte le a Paksot, így már nyolc pont és egy meccs az előnye a bajnokságban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ferencvárosi Torna Club (@ftcofficial) által megosztott bejegyzés

A meccs után Bognár György így nyilatkozott:

„Nem kaptunk egyenlő feltételeket, a játékvezető nagyon sokat tévedett kétes szituációkban, és mindig ellenünk.

Segítenie kellene a játékvezetőnek a Ferencvárost abban, hogy BL-csoportkörbe jusson, mert amikor idejön a Klaksvík, meg az Olimpiakosz, a fetrengést ott már nem díjazzák, és ezt ma nagyon sérelmesnek találom a részünkről

– mondta a vezetőedző az M4 Sport-nak.

A mérkőzésen uralkodó feszültségről azt mondta, nem ezért jöttek a Groupama Arénába:

A mérkőzés előtt fel is mentettük a játékosokat, tudjuk, hogy a Ferencváros megnyeri a bajnokságot, amihez egyébként gratulálok” – előlegezte meg Bognár a zöld-fehérek sorozatban hatodik bajnoki címét.

Bognár edzői karrierje egyébként meglehetősen mozgalmas, fussuk át gyorsan az érdekesebb részeket:

Bognár és az elemzés

Bognár: „Statisztikára annak van szüksége, aki nem érti a futballt”

A futballprofesszor csak nevet a statisztikákon, az erőnléti edzőkön és a konditermeken: velőt rázó vélemény a futball modernizációjáról az igazi szakértőtől.

Bognár és az érzékenység

Bognár és a nők

Bognár György, a Budaörs edzője burkoltan, de egyértelműen lebutázta a nőket

Ha Kulcsár Katalin jelenléte a magyar foci lebutítása, akkor mit mondjuk arra, hogy Bognár még mindig a magyar labdarúgásban dolgozhat?

Bognár és a Bayern München

Bognár mester szerint Ádám Martin a Bayernben is szerezne ennyi gólt

Elvégre Lewandowski is csak körbe van játszva. :DDDD

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol

A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés