Miután az Újpest ellen matematikailag is bajnok lett a Fradi, nem sokáig ünnepeltek, máris a következő szezon csapatát építik. Két kiszemelt már meg is van.

A sportal.bg és a fakti.bg is megírta, hogy

a Fradi scoutjai több Levszi Szófia-meccset is megnéztek, mégpedig a csapat védekező középpályása, Andrian Krajev miatt.

A 23 éves bolgár játékos alapember a Levszkiben, mi több, állítólag Slavisa Stojanovic edző egyik kedvence. A 191 centis szűrő 22 meccset játszott a bolgár elsőosztályban, van két gólja is, bár ez pont nem szempont az ő esetében. A Transfermarkt szerint 500 ezer euró az értéke és 2024-ig szól a szerződése Szófiában.

A másik játékos, akit szóba hoztak a Fradival kanadai és válogatott. Ezt érdemes komolyan venni, Kanadának most nagyon erős csapata van, elég csak megemlíteni a Lille csatárát, Jonathan Davidet, vagy a Bayern szélsebes védőjét, Alphonso Daviest. A világbajnokságra is kijutott a kanadai nemzeti csapat, melynek kerettagja

Derek Cornelius is, aki a Vancouver Whitecaps kölcsönjátékosaként a görög Panetolikoszban játszik, és akit most kinézett a Fradi,

írja sportime.gr.

A 24 éves játékos ballábas belső hátvéd, tehát hiányposztra érkezne a Fradiba, Lasa Dvali alighanem távozik, így nem marad ballábas középhátvédje Csercseszovnak. Dvalin kívül lejár a szerződése Bogdán Ádámnak, Miha Blazicnak, Róbert Maknak, Marko Marinnak, Tokmacnak és Sigér Dávidnak is.

(Fotó: Refugio Ruiz/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve