Boricsnak nem sikerült legyőznie a világbajnokot.

A legmagasabban jegyzett magyar MMA-versenyző, Borics Ádám karrierje legfontosabb meccsét vívta a Bellatorban. A Kölyök becenevű Borics a szervezet pehelysúlyú világbajnoki címéért léphetett ketrecbe, ellenfele a brazil Patrício Freire, becenevén Pitbull volt.

Freire pehelysúlyban már háromszor nyert korábban világbajnoki címet, sőt, egy magasabb súlycsoportban (könnyűsúlyban) is világbajnok volt korábban. Jelenleg a Bellator súlycsoportoktól független ranglistáján az első helyen szerepel, vagyis a promóció őt tartja a legmagasabban jegyzett bunyósának.

Borics a pehelysúlyú ranglista második helyezettjeként várta a meccset, a Bellatorban kilenc meccset nyert meg karrierje során, és mindössze egyszer kapott ki. Zsinórban négymeccses nyerőszériában volt, és a legutóbbi győzelme után megkapta a lehetőséget, hogy a világbajnok ellen bunyózhasson. Nem mellesleg ezzel a magyar sporttörténelem kapujába is került, hiszen korábban magyar MMA-versenyző soha nem nyert világbajnoki övet egy a Bellatorhoz hasonló erősségű szervezetnél.

A Bellator 286-os gálájának főmeccsén a a bajnok kezdett jobban, elvitte a nem túl eseménydús első menetet. Borics a második menetben aktívabb volt, és később is próbálkozott, de a meccset többnyire Freire dominálta, aki állóbunyóban és a földön is eredményesebb volt. Az utolsó menet előtt egyértelmű volt, hogy a kihívónak egy befejezésre van szüksége, volt is néhány veszélyes támadása a magyar bunyósnak, de végül nem sikerült a bravúr.

Patrício Freire egyhangú pontozással (48-47, 49-46, 50-45) megvédte a világbajnoki címét, maradt a Bellator világbajnoka.

Borics Ádám elveszítette az első világbajnoki meccsét, ez karrierje második veresége, először győzték le pontozással.

(Fotó: Bellator)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.