A Manchester United egyik legfontosabb játékosát figyelik a szaúdi topklubok.

Azon már nem lehet meglepődni, ha egy topfutballistát a szaúdi klubok figyelnek, és néhány hónapja már azon sem, ha egy topjátékos úgy dönt, hogy Szaúd-Arábiában folytatja a karrierjét.

A legújabb név, aki felkeltette a szaúdi klubok érdeklődését az a Manchester United csapatkapitánya, Bruno Fernandes.

A Fichajes forrása szerint több a szaúdi Pro League-ben szereplő csapat is élénken figyeli a középpályást, akiért 100 millió eurót is fizetnének ezek a csapatok. Fernandes amellett, hogy a United csapatkapitánya az egyik alapembere is a manchesteri csapatnak, jelenleg nem tűnik úgy, hogy a karrierje azon szakaszában lenne, amikor egy szaúdi légióskodás indokolt lenne. Persze nyilván van az a pénz, ami már számára is nyomós indok lenne.

A 29 éves középpályás 2020 januárjában a Sportingtól igazolt a Manchester Unitedhez, az elmúlt majdnem négy évben az MU egyik legjobbja volt, túlságosan sok csapatsikerben azonban nem volt része, egy Ligakupát nyert a Uniteddel. Erik ten Hag rendszerében az egyik legfontosabb játékos, így a klub részéről sem indokolt az eladása, még úgy sem, hogy az esetleges 100 milliós átigazolási díj komoly bevétel lenne annak a Manchester Unitednek, amely az elmúlt években masszívan mínuszos az átigazolási piacon.

Ez is érdekelhet:

91. perces góllal mentette meg az MU-t a csapatkapitánya

Sokáig úgy tűnt, ismét pontokat veszít a Manchester United, de a végén jött Bruno Fernandes.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

A Liverpool simán kikapott a PSG-től a BL-ben, Szoboszlai Dominik ennek ellenére bizakodó

„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.