„Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán elénekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől.”