Aki már részt vett a Budapest Urban Gamesen az elmúlt három évben, úgyis ott lesz idén augusztus 31-én egyéniben vagy csapatban, amatőrként vagy profiként. A többieknek itt egy kis kedvcsináló.

Amikor a világ egyik legszebb városának utcái, parkjai, terei egy napra gyakorlatilag sportpályává alakulnak, hogy minél többen mozoghassanak, versenyezhessenek, jól érezhessék magukat, azt nem szabad kihagyni. A szervezők úgy számítanak, idén, a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad keretén belül megrendezett Budapest Urban Gamesen a korábbi évek rekordja is megdől, és több ezren sportolnak majd az Utcalimpián.

A csapatok grundfociban és streetballban versenghetnek a Klauzál téren. Fociban három-három, kosárban négy plusz egy fős csapatok jelentkezését várják, de az élménydús meccseknél komolyabb a cél: szeretnék felhívni rá a figyelmet, hogy közel száz grund van még a városban, jelentős részük kihasználatlan, amin a helyi közösségek változtathatnak.

Órákig lehet csodálni a panorámát a Citadellától, de a futóknak ezt csak az öt és fél, tizenegy vagy huszonegy kilométeres táv teljesítése előtt vagy után javasoljuk (akkor viszont nagyon). A futókör a Citadella sétányon és a Gellérthegy ősfái alatt halad, körönként 72 méter a szintkülönbség, szóval nem laza kocogásra kell számítani, nagy élményre viszont feltétlenül.

Hasonlóan jó kondi a feltétele a Duna-átúszásnak: csábító a vízben átjutni Pestről Budára, a folyónak viszont erős a sodrása, és legalább 450 méter a táv. Természetesen vízimentők biztosítják az úszók épségét, de remélhetőleg a figyelmen kívül nem lesz feladatuk.

Még mindig a káprázatos helyszíneknél maradva: idén először – legalábbis az Utcalimpia történetében, mert a magyar történelemből több száz éves példákat is ismerünk – meg lehet mászni a budai vár falát! A mászóknak bouldert és köteles mászást is teljesíteni kell, amit nézni is izgalmas lesz, a nevezési létszám már úgyis betelt.

A hatodik sportág, a laser run talán ismeretlenül hangzik, pedig az öttusa utolsó két számának a kombinációja, ezért a profik közé öttusázókat várnak, kipróbálni viszont bárkinek lesz lehetősége a futásból és lövészetből álló számot, aki időben nevez.

A Budapest Urban Games – képeinken is szereplő – három arca sem csak a nevét adja a rendezvényhez: Baji Balázs világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó – nem mellesleg az egyik legszimpatikusabb magyar élsportoló – nem futni fog, hanem mászásban próbálja ki magát, ahogy Szabó Erika is a várfalra szeretne feljutni. A színésznő viszont gyakorlott mászó, tíz éve ezzel vezeti le a stresszt, mint mondja, így tudja teljesen kikapcsolni a külvilágot egy időre. A harmadik híresség Németh Lajos, akit inkább meteorológusként ismerünk, de a média-fociválogatottnak is oszlopos tagja, bár sérülés miatt most a kezdőrúgáson túl nem nagyon fog tudni pályára lépni.

Ha szeretnél részt venni a budapesti Utcalimpián, regisztrálj mielőbb a hivatalos weboldalon, vagy gyere el a helyszínek valamelyikére drukkolni!

További infó: budapesturbangames.huwww.facebook.com/bpurbangames

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon