Gianluigi Buffon már nem az első híres sportoló, aki lelki betegségeiről vall. Bátor és fontos tett az olasztól.

A PSG 40 éves világklasszis kapusa, Gigi Buffon a Vanity Fair olasz kiadásának adott interjút (melyet az ESPN summázott), és abban mesélte el, hogy annak ellenére, hogy korábbi évei sikeresek voltak, 25 éves korában, már a Juventusban

hónapokon keresztül küzdött súlyos hangulatingadozásokkal és pánikrohamokkal.

Ez 2003-ban volt, abban az évben, amikor a Juventus bajnok lett, de a Milan ellen elveszítette a csapata a Bajnokok Ligája döntőjét, a lehető legkisebb különbséggel, tizenegyesekkel. Buffon ekkor alig két éve volt az Öreg Hölgy keretének tagja.

„Mindenki Buffonról kérdezett, de Gigiről senki sem. Nehezen viseltem. Úgy éreztem, semminek nincs értelme. Az egyik bajnoki meccs előtt kértem a kapusedzőt, Ivano Bordont, hogy inkább a cserémet, Antonio Chimentit melegítse be, mert képtelen vagyok pályára lépni. Pánikrohamom volt.”

Buffonnak ez egy jelentős nap volt, mert ez az élmény fontos tapasztalat volt a karrierje szempontjából – ha nem ment volna keresztül ezen a zűrzavaron, talán sose néz szembe a betegséggel, és akkor nem tudja kezelni a félelmeit, nem jött volna ki belőle. Igazán így tudta megérteni, mi történik vele.

A pánikbetegség egyébként egy szörnyű, alattomos és roppant veszélyes kór, különösképp a depresszióval együtt, márpedig ezek szeretnek kéz a kézben járni. Erről Iniesta is mesélt korábban.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, ingyenesen hívhatod a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! Ebben az esetben itt is találhatsz segítséget, ha pedig valaki másért aggódsz, ezt érdemes elolvasnod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

Szoboszlai előbb a hónap játékosa lett, majd beválasztották a szezon csapatába

Bódis Tamás óriási pályacsúccsal futotta körbe a Balatont

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni