Hakan Calhanoglu beszólt Zlatan Ibrahimovicnak, miután a svéd a Milan bajnoki ünneplése alatt nem feledkezett meg korábbi csapattársáról.

Hakan Calhanoglu és Zlatan Ibrahimovic odaszólogatós sztorija tovább folytatódik. A török tavaly nyáron az AC Milantól a városi rivális Interhez igazolt, azt nyilatkozta, azért váltott klubot, mert új kihívásokra vágyott. Az új szezonban aztán a bajnok Inter nem tudta megvédeni a címét, az AC Milané lett végül a Scudetto. A bajnoki ünneplés alatt Zlatan Ibrahimovic nem feledkezetett meg Calhanogluról sem, az ünneplés alatt a szurkolóknak azt mondta, üzenjenek a töröknek, erre persze a drukkerek fújolni kezdtek.

Erre reagált most Calhanoglu, aki Ibrahimovicról a következőt mondta:

„40 éves, nem 18, a helyében nem viselkedtem volna úgy. Szeret a középpontban lenni. Alig játszott az idei szezonban, nem volt nagy szerepe a bajnoki címben, mégis mindent megtesz azért, hogy a középpontban legyen.”

Ibrahimovic megint túllelkesedett: motivációs beszéd asztalborogatással

Tizenegy év ismét bajnok lett az AC Milan, a negyvenéves Zlatan Ibrahimovic nem is aprózta el az ünnepi beszédét az öltözőben.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés