26 meccsen 25 gólja van a szezonban, vagyis nagyszerű idénye van eddig Edinson Cavaninak, szerinte ennek az egyik ok a horgászat.

„Békét, nyugalmat hoz az életembe a horgászat, és jobb csatár leszek tőle. A szememet fejleszti, hiszen meg kell találni a legjobb pillanatot, hogy mikor lehet kifogni a halat. A futballban ugyanez a dolgom, a megfelelő pillanatban kell támadnom a labdát. A pályán és a parton is a megfelelő pillanat a döntő.”

Mondta az uruguayi a Telegraphnak, majd kitért természetesen a Neymar-ügyre is.

„Jól megvagyunk, mindkettőnknek az a célja, hogy a PSG sikeres legyen, a leigazolásával közelebb kerültünk ehhez a célhoz. Sokan úgy fogalmazzák meg a véleményüket, hogy nem ismerik a helyes infókat, ez pedig félreértésekhez vezethet.”

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés