Charles Oliveirát még a címvédő meccse előtt megfosztották a világbajnoki címétől.

Vasárnap hajnalban védte volna meg a UFC könnyűsúlyú világbajnoka, a brazil Charles Oliveira a világbajnoki címét, de a már meccs előtt megfosztották az övétől, ennek ellenére a Justin Gaethje elleni bunyó nem marad el.

Az MMA-harcosok, bokszolók az aktuális meccsük előtt mindig részt vesznek egy mérlegelésen, amelyen hozniuk kell a súlyukat, vagyis be kell férniük abba a súlycsoportba, amelyben versenyeznek. Bevett szokás, hogy az utolsó napokban több kilótól megszabadulnak a versenyzők, a mérlegelés után pedig ennek a nagy részét visszatöltik.

Oliveira 155 fontban, azaz 70,3 kilogrammban világbajnok, a mérlegeléskor azonban nem sikerült hoznia a súlyt, 155,5 fonttal mért be, vagyis nagyjából 200 grammal súlyt tévesztett. A UFC szabályai szerint pedig, ha egy bajnok nem tudja hozni a súlyhatárt egy világbajnoki meccse előtt, akkor megfosztják az övétől.

Hasonlóra egyébként korábban még nem volt példa, Oliveira az első bajnoka a szervezetnek, aki súlytévesztés miatt veszíti el a világbajnoki státuszát.

Ennek ellenére a világbajnoki meccs nem marad el, vasárnap hajnalban Charles Oliveira Justin Gaethje ellen lép ringbe.

A UFC közleménye szerint amennyiben Gaethje nyer, akkor ő lesz az új világbajnok, mivel ő nem tévesztett súlyt. Ha Oliveira győz, akkor nem kapja meg az övet, de a következő meccsén ismét a vb-címért harcolhat egy jelenleg nem ismert versenyző ellen. Vagyis, ha a brazil nyer, akkor egy ideig hivatalosan nem lesz bajnoka a könnyűsúlynak, de lehetősége lesz visszaszereznie a világbajnoki övét, amit adott esetben nem is veszített el.

A bunyó a súlymizéria ellenére az év egyik legjobbja lehet, Oliveira számos rekordot tart a UFC-ben, igazi földharc-specialista, akinek az állóharca is sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Gaethje eközben a UFC egyik legnagyobb közönségkedvence és leglátványosabban harcoló versenyzője, a 23 győzelméből 19-szer KO-val nyert.

A gyerekkorában betegeskedő, brazil szegénynegyedben felnőtt Charles Oliveira történetéről tavaly írtunk:

A nyomornegyedben nevelkedő beteg kissrác, aki felnőttként felért sportága csúcsára

A favelákból a UFC világbajnoki címéig jutott Charles Oliveira. Igaz, nem volt rövid és zökkenőmentes az útja. Nagyon nem.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés