A Premier League mostani fordulójának csúcsrangadóján a listavezető, veretlen és BL-győztes Chelsea Londonban fogadta az angol bajnok és épp a londoniaktól a Bajnokok Ligája döntőjében vereséget szenvedő Manchester Cityt. Ezúttal Pep Guardiola és csapata örülhetett a legvégén.

A bajnokságban eddig nagyon meggyőző Chelsea-nek nehéz volt a sorsolása az idény elején, a Tottenhammel, az Arsenallal, a Liverpoollal és most a Man. Cityvel is játszott az első hat fordulóban Tuchel csapata. Egészen a mai meccsig azonban nagyon magabiztos volt a londoni klub, a bajnok ellen azonban elszenvedte az első vereségét az idei PL-szezonban a Chelsea.

A City az első félidőben végig dominált, támadásban momentuma sem volt a Chelsea-nek, gólt azonban ekkor még nem rúgott Guardiola csapata. A másodikban viszont már igen, az 53. percben Gabriel Jesus a Chelsea-védők szorításában még el tudta rúgni a labdát, a számára szerencsésen megpattanó lövés pedig reakció nélkül hagyta Mendyt:

Reece James első félidei sérülése után formációt kényszerült váltani a Chelsea, átállt a négyvédős felállására, Azpilicueta középhátvédből szélső védővé lépett elő, és bizony a Chelsea csapatkapitányának többször meggyűlt a baja Jack Grealish-sel. A City százmilliós játékosa kihagyott egy nagy ziccert a meccs utolsó negyedében, korábban több helyzetet is kialakított, de Jesus gólja volt az egyetlen a meccsen.

A Man. City papíron a szezon egyik legnehezebb meccsét nyerte meg, és pontszámban beérte a 13 pontos Chelsea-t és Liverpoolt.

Premier League, 6. forduló
Chelsea–Manchester City 0–1

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 Bajnokok Ligája-döntő, amire életed végéig emlékezni fogsz

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.