Chema Rodriguez, a férfi kézilabda-válogatott kapitánya nyilatkozott a Mol Csapatnak minden idők legjobb Európa-bajnoksága után, és elmondta, mi a csapata titka.

Az utolsó meccsen kiharcolt Európa-bajnoki ötödik hely után nagyot sóhajtva ezt mondta Chema Rodríguez:

„Az emberek azt hiszik, csak nagy szavakkal dobálózunk, amikor azt mondjuk, mi egy család vagyunk. De tényleg így van. Elég csak megnézni, hogy álltak az Európa-bajnoksághoz a játékosok.

Teljesen mindegy, hogy valaki ötven percet játszott egy meccsen, vagy ötöt, sőt talán be sem került a keretbe, akkor is csak az járt a fejében, hogy mindent megtegyen a csapat sikeréért. Nem kérdés, hogy a közösség erejének köszönhetjük ezt a nagyszerű eredmény.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott az Eb-n

Története legjobb eredményét érte el Magyarország a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, miután legyőzte Szlovéniát.

Nagy László – a szövetség alelnöke – egy interjúban azt mondta, ha valaki azt mondta volna neki az Eb előtt, hogy az ötödik helyen végzünk, valószínűleg nem hitt volna neki.

Nemcsak Laci, valószínűleg sokan mások sem hitték volna el, hiszen rendkívül nehéz csoportba, illetve a két ág közül a jóval nehezebbe kerültünk. Mi sem úgy készültünk, hogy már a helyosztókat mérlegeltük, csak a kezünk ügyében lévő feladatra koncentráltunk, de egyetlen pillanatra sem mondtuk le a bravúrok lehetőségéről.

Szerencsére sikerült elhitetnünk minden játékossal, hogy ha a legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat, akkor nincs számunkra legyőzhetetlen ellenfél.

Azt hiszem, elmondható, hogy minden játékos közel teljesített a maximumhoz, és ha akadtak is hibák, azok nem az akaraton múltak. És ami még fontosabb, jöttek az eredmények, és hozták magukkal az önbizalmat.

Egy évvel ezelőtt hasonlóan jó eredményt ért el a magyar válogatott, hiszen a legjobb nyolcba jutott a vébén, ezzel kiharcolta a helyét az olimpiai selejtezőben. A csapatot körülvevő hangulat azonban egészen más volt, hiszen a vébén tulajdonképpen egy kiemelkedően jó hajrával megnyert Izland elleni meccsen múlt a jó eredmény, az Eb-n azonban sokkal több volt a pozitív pillanat, mint a negatív. A játékot pedig szinte össze sem lehet hasonlítani.

„Röviden azt mondom: fejlődik a csapat. Egy válogatottnál mindig nagyon nehéz előre lépni, hiszen nincs sok idő a közös munkára, és amikor kidől egy fontos játékos, mindig izgalmas kérdés, mit hoz a csapatba a helyére kerülő. Mi most abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a újoncok, illetve azok, akik kevesebb lehetőséget kaptak eddig, nagyon sokat tettek a közösbe.”

„Ez persze nem egyedül az ő érdemük, hanem a csapat többi tagjáé is. Az idősebb, rutinosabb játékosok úgy fogadták őket be a családunkba, hogy folyamatosan segítették, bátorították őket, éreztették velük, hogy fontos tagjai a csapatnak, és hogy számítanak rájuk. Az pedig már menet közben történt, hogy az önbizalmuk és a hitük is átragadt rájuk.

Mindenki úgy küzdött, mint az őrültek!

Végül az olimpiai selejtezőről is nyilatkozott:

„Három borzasztó nehéz meccs vár ránk. Norvégia mindig nehéz ellenfél, akármilyen felállásban játszik is, Portugáliát pedig jól ismerem, már most is nagyon jók, de jön fel néhány olyan játékosuk, akik hamarosan a legjobb közé viszik a válogatottat. Tunézia sem lesz könnyű ellenfél, de ahogy eddig, most is úgy futunk neki egy sorozatnak, hogy kizárólag az első meccsre koncentrálunk.”

A teljes interjú itt olvasható.

Chema Rodríguez: Remélem, egész Magyarország büszke erre a csapatra

Huszonhat év után verte meg a férfi kézilabda-válogatott a horvátokat, Chema Rodríguez szövetségi kapitány büszke is volt csapatára.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában