A Juventus korábbi futballistája, Massimo Mauro szerint itt az ideje, hogy Ronaldo és a Juventus közös története véget érjen.

Cristiano Ronaldo egyetlen csapatában sem volt vezér és soha nem is lesz az. Olyan, mint egy cég, a saját forgalma fontosabb a csapat sikerénél. Nagyszerű egyéni futballista, de nem csapatjátékos. Nem húzza magával a csapattársait, mindig azt akarja, hogy odaadják neki a labdát és gólt rúgjon. Az eredmények szempontjából nem lépett előre vele a Juventus, sőt, ha a Bajnokok Ligáját nézzük, akkor rosszabbul szerepelnek Ronaldóval. Mindkét fél számára az lenne a legjobb, ha az útjaik elválnának

nyilatkozta Mauro, aki a 80-as évék végén négy szezonon át volt a torinóiak játékosa.

Ronaldóval kapcsolatosan nem ez az egyetlen kritika, a korábbi Juve-edző Massimiliano Allegri állítólag a távozása előtt azt mondta, szabaduljanak meg az ötszörös aranylabdástól:

Búcsútanács az edzőtől: Meg kell szabadulni Cristiano Ronaldótól!

Nem Massimiliano Allegri az első, aki ezt mondja.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.