A Fradi hazai pályán nem bírt a Borac Banja Lukával, így Boszniában kell nyernie, hogy az Európa-liga főtáblájára jusson. A meccs előtt Pascal Jansen elmondta, nem is gondolkoznak másban.

Az UEFA Európa-liga rájátszásának visszavágója előtt a holland mester egyértelművé tette, hogy csalódás lenne, ha nem tudnának továbbjutni.

Nagyon motiváltak vagyunk, számunkra rendkívül fontos ez a mérkőzés. Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, mégpedig az, hogy bejussunk a főtáblára. Budapesten sokat birtokoltuk a labdát, de ezt a fölényt jobban ki kell használnunk. Az odavágón négy komolyabb helyzetet dolgoztunk ki, azonban a Banja Luka kapusa rendkívüli formában védett. Hazai pályán talán domináltunk, de nyerni nem tudtunk, és a futballt győzelemre játsszák. Az a legfontosabb, hogy mi legyünk az a csapat, amelyik győztesen hagyja el a pályát.

A Borac Banja Luka–Ferencváros visszavágó 21 órakor kezdődik.

Meglepően nagy ellenállásba ütközött a Fradi az Európa-ligában

Továbbra sem megy túl jól a Fradinak a nemzetközi mezőnyben, most hazai pályán csak egy gól nélküli döntetlent futotta a lényegesen esélytelenebbnek tűnő bosnyák Borac Banja Luka ellen.

Pululuval erősítene a Fradi

A lengyel bajnoktól igazolhat csatárt a Fradi.

(Fotó: fradi.hu; Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.