A lengyel bajnoktól igazolhat csatárt a Fradi.

Az átigazolási hajrában még lehet mozgolódás a Ferencvárosnál, a magyar bajnok egy csatárt biztosan akar még igazolni. Sebastian Staszewski lengyel újságíró az X-en számolt be arról, hogy

a Fradi megszerezné a Jagiellonia Bialystok 25 éves angolai támadóját, Afimico Pululut.

A lengyel bajnok egyelőre elutasította az ajánlatot, azonban a Csakfoci és az ulloi129.hu is úgy értesült, hogy a Fradi valóban érdeklődik Pululu iránt, és még tartanak a tárgyalások.

A Basel-nevelés Pululu az előző szezonban bajnok lett a Jagielloniával, a csatár 31 bajnokin 12 gólt és négy gólpasszt jegyzett, szóval nem tétlenkedett. Sőt, ebben az idényben is bekezdett, már van két-két gólja a bajnokságban és a BL-selejtezőkben is.

„A Szpartak magára vállalta a Ferencváros pénzzel való feltöltését”

Oroszországban nemigen értik, miért költött egy rakás pénzt a Szpartak Moszkva két Fradi-játékosra.

Meglepően nagy ellenállásba ütközött a Fradi az Európa-ligában

Továbbra sem megy túl jól a Fradinak a nemzetközi mezőnyben, most hazai pályán csak egy gól nélküli döntetlent futotta a lényegesen esélytelenebbnek tűnő bosnyák Borac Banja Luka ellen.

(Fotó: Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés