Édesapja nyomdokaiba lépett Lisztes Krisztián, a Fradi viszont teljesen megtorpant.

Idősebb Lisztes Krisztián kétszeres magyar bajnok, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-résztvevő volt a Fradival, a híres 1995/96-os csapat vezére volt fiatalon is. Közben úgy elrohant az idő, hogy most meg már a fia,

a 17 éves ifjabb Lisztes Krisztián rúgott két gólt a Fehérvárnak.

Azonban hiába fordított a tinédzser tehetség góljaival a Fradi, Makarenko fejesével kiegyenlített a Fehérvár, így 2–2-es döntetlen lett az elmúlt évek rangadója.

A Ferencváros zsinórban a hatodik meccsén nem tudott nyerni, az NB I-ben pedig már négy kör óta nyeretlenek Csercseszov tanítványai – sőt az előző hét fordulóban csak egyszer nyertek. Ám a mai egy ponttal is nőtt az előnyük a második Kecskeméttel szemben.

A székesfehérváriak, akik másodjára is veretlenek maradtak Bartosz Grzelak vezetőedző irányításával, maradtak a tizedik helyen, mindössze három ponttal megelőzve a már kiesőhelyen álló Budapest Honvédot.

OTP Bank Liga, 25. forduló

  • Ferencváros–MOL Fehérvár FC 2–2 (0–1)
  • Gólszerzők: Lisztes (59., 70.), illetve Stopira (7.), Makarenko (79.)

Lisztes Krisztián is a Fradi felnőtt csapatával készül

Lehet, hogy még egy ideig nem fog bemutatkozni a nagyoknál, de arra mindenképp jó, hogy minket emlékeztessen arra: gyorsan öregszünk.

(Fotó: MTI)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés