A MOB döntése alapján Cseh Lászlót és Mohamed Aidát érte a megtiszteltetés.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly márciusban döntött úgy, hogy minden országot egy női és egy férfi sportoló képviselheti a megnyitón. Ennek megfelelően a MOB úgy határozott, hogy két sportoló, az ötödik olimpiájára készülő Cseh László és a hetedik ötkarikás játékain résztvevő Mohamed Aida viheti a magyar zászlót az olimpia megnyitóján.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy én lehetek az egyik zászlóvívő. Elképesztően boldog vagyok, a hír hallatán a könnyeimmel küszködtem – ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára

kommentálta Mohamed Aida a felkérést.

Amikor felmerült, hogy én vihetem a zászlót, át kellett gondolnom. Még egyszer sem vettem részt nyitóünnepségen, mert másnap vagy az azt követő napon mindig úsztam már, illetve a „szereplési vágyam” sincs meg. Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést

– nyilatkozta Cseh.

Az olimpiát július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, a helyszín Tokió lesz.

Milák szerint már zsebben van egy aranyérem a tokiói olimpián

Ha ő ennyire magabiztos, akkor mi is megnyugodhatunk.

(Fotó: via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés