Elégedetten nyilatkozott karrierje utolsó versenye, a tokiói olimpia 200 vegyese után Cseh László.

Cseh László egy olimpiai hetedik hellyel zárta karrierjét, a négyszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó a 200 vegyessel fejezte be pályafutását. A verseny után a következőt nyilatkozta:

„Azt hiszem, nem sikerült rosszul az utolsó versenyem. Az időeredmény lehet, hogy a pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest annyira nem jó, de mindent próbáltam beleadni, és az ennyi idős Cseh Lászlóban most ennyi volt. Hálás vagyok, hogy itt lehettem és lezárhattam a pályafutásomat, mert így lekerült rólam az a teher, hogy ülök a tévé előtt és azon morfondírozom, ennyit én is tudtam volna. Hullámokban törnek rám az érzelmi dolgok, volt, hogy elérzékenyültem.

Most egyelőre csak szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni és pihenni, s nem úgy felkelni, hogy edzésre kell menni. Nem mintha nem szerettem volna, és az is furcsa lesz, hogy tévén nézem majd az úszóversenyeket, de érzem, hogy az életem olyan szakaszba érkezett, mikor ezt már el kell tudni engedni.”

Így fejezte be Cseh László – videón pályafutása utolsó úszása

Olimpiai hetedik hellyel zárta pályafutását Cseh László, mutatjuk karrierje utolsó versenyúszását.

(Fotó: MTI; via m4sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.