A Sport-Expressznek adott interjút, melyben elmondta, még mindig követi a Ferencvárossal kapcsolatos történéseket.

A 2023-ban bajnoki címet nyerő, aztán a nyáron elküldött orosz edző sértettsége és önsajnálata lassan múlik.

Nem nézek meccseket, de néha megnézem a magyar bajnokság állását. A Ferencváros a második helyen ment a téli szünetre. 2022-ben, velünk még első volt, úgy emlékszem, vagy tízpontos előnnyel a legközelebbi üldöző előtt. Olyan rossz munkát csak nem végeztünk akkor Budapesten...

Ugyanakkor az is világos, hogy voltak hibák és vereségek. A Bajnokok Ligája selejtezőjében, a feröeri Klaksvík elleni kiábrándító hazai zakó vezetett a távozásomhoz. De ilyen egy edző sorsa: tegnap még a csúcson vagy, holnap pedig már ki is rúghatnak.

Csercseszov nincs azóta munkája, hogy elküldték a Fraditól, amelynek most Dejan Stankovic az edzője, akinek a vezetésével az előző hét bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg a csapat, és a 2. helyen áll a Paks mögött.

Csercseszov továbbra sem érti, miért rúgták ki, annyi jót tett a Fradiért

A feröeriek elleni BL-égést „nevetséges meccsnek” titulálta az orosz, Lisztes és Varga pedig az ő felfedezettje.

A Fradi elnöke abban reménykedett, hogy majd Csercseszov magától felmond

Ismét interjút adott Kubatov Gábor, és ismét figyelemreméltó dolgokat mondott.

(Fotó: MTI, forrás: csakfoci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában