Borzalmas hír érkezett a világ egyik legkomolyabb, leginnovatívabb, ugyanakkor legmegosztóbb edzőjéről: Louis van Gaalnál agresszív prosztatarákod diagnosztizáltak. Azt nyilatkozta, gyógyíthatatlan, sajnos alighanem a holland mestert legyőzi a kór, akárcsak korábban kollégáját, Tito Vilanovát. Néhány sportoló azonban felülkerekedett ezen a pusztító betegségen.
Louis van Gaal kevesek kedvence, az élő fába is belekötött folyton, és valljuk be, ritka, amikor nem magas lóról beszél valamiről, vagy valakiről. Épp nemrég írtunk róla kétszer, előbb a FIFA-ba, majd a Manchester Unitedba rúgott bele.
Mindig is ilyen volt, de április 3-án kicsit más megvilágításba kerültek ezek a kirohanásai: lehet, hogy minden mindegy alapon voltak? Van Gaal a holland közszolgálati televízió vasárnap esti adásában jelentette be, hogy gyógyíthatatlan, daganatos betegségben szenved. Elmondása szerint, hónapok óta gyenge volt, rosszul érezte magát, majd egy mélyreható kivizsgálás után kiderült a betegség. Azt is elmondta, hogy az elmúlt hetekben naponta kellett mennie kezelésekre, és hogy a prosztatarák legagresszívebb típusát állapították meg nála, huszonöt kemoterápiás kezelésen van túl.
Van Gaalt mint edzőt nem könnyű kedvelni, ettől még egy legenda, keveseknek van olyan karrierje, mint neki: volt az Ajax, a Barcelona, a Man. United és a Bayern München edzője is, valamint jelenleg is Hollandia szövetségi kapitánya, immár harmadszor. Összesen hétszer nyert bajnokságot, emellett az Ajaxszal behúzta a Bajnokok Ligáját, a klubvilágbajnokságot és az UEFA-kupát is, Hollandiával vb-bronzérmes lett.
Az eredményei, a tudása tiszteletet parancsolnak, és bár azt mondja, gyógyíthatatlan, mi drukkolunk neki, hogy mégis győzze le a kórt. Sok sportolónak sikerült, talán Van Gaal is leküzdi, dacból!
Sajnos volt azonban edzőkolléga, akinek nem sikerült.
Vilanova kétszer nyert, de a harmadik meccs döntött
A legtöbb embernek fogalma sem volt, kiről volt szó, ha meghallotta a Tito Vilanova nevet. Jobb esetben két dolog ugrott be a név hallatán: ő az, akinek majdnem kinyomta a szemét José Mourinho; vagy pedig az, hogy az edző, aki leküzdötte a rákot. Kétszer.
Pedig Vilanova a világ akkori legjobb labdarúgócsapatának a szakvezetője volt, akinek munkássága alatt újabb csúcsokat döntögetett az FC Barcelona (17–1–0-s mérleggel rajtolt a Primera Divisiónban) és gyakorlatilag fél távnál megnyerte a spanyol ligát, valamint Leo Messi csúcsmennyiségű gólt lőtt, és negyedszer is megkapta a FIFA-Aranylabdát.
És aki nemhogy továbbvitte a zseniális Pep Guardiola örökét, hanem picit még csiszolt is a tökéletesnek tűnő rendszeren. Ahogy egy okos edzőhöz illik, megtartotta a jót, azt, ami remekül működött, ám még belecsempészett némi pluszt is (több távoli lövés, több hosszú keresztpassz és indítás). De ne is az akkori csapattal, hanem a katalán szakember küzdelmével foglalkozzunk: Tito Vilanova háromszor gyürkőzött neki, hogy legyőzze a gyilkos daganatot, kétszer sikerült is.
2011. november 22-én a Barcelona egy szűkszavú, de mellbevágó hivatalos közleményben tudatta a világgal a Milan elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, hogy az akkori másodedzője, Tito Vilanova rákkal küszködik, és sürgősen meg kell műteni. A beavatkozás során az orvosok eltávolítottak egy daganatot a fültőmirigyéből, és hat nappal később kiengedték a kórházból – természetesen részben saját felelősségére és azzal a kötelező érvényű feltétellel, hogy otthon kell maradnia pihenni.
Ehhez képest december 7-én Vilanova újra részt vett a Barcelona edzésén, vagyis a tréner tizenöt nappal a műtét után ismét az edzőpályán szorgoskodott.
Sőt, négy napra rá, december 11-én már a kispadon is ott ült a Santiago Bernabéu Stadionban a Real Madrid elleni rangadón.
Öt hónappal később az orvosok kijelentették, Tito Vilanova teljesen felépült. Tavasszal ugyan még néhány meccset kihagyott, de májusban gyógyultnak nyilvánították. Ehhez képest december 19-én jött a feketeleves, az újabb Barcelona-bejelentés: kiújult Vilanova betegsége, és határozatlan ideig nem vezethet edzést, és nem ülhet a katalánok kispadjára. Ismét műtik.
A katalán Sport újság a Vilanovát kezelő klinika orvosaitól megtudta, a korábbi daganat helyén egy újabb, nagyjából két centiméteres tumort találtak, amelyet műtéti úton el tudnak távolítani. A lap internetes kiadása azt is hozzátette, ez a daganat nem olyan súlyos és veszélyes, mint az egy évvel korábbi.
A tréner december 12-én közölte a tényeket a csapattal, másnap ismét a műtőasztalra feküdt. Az operációt követően három-négy napot kellett még a kórházban töltenie, majd hathetes kemoterápia következett, egy New York-i speciális klinikán pedig alávetette magát dr. Timothy A. Chan különleges kezelésének.
De Vilanovát nem olyan fából faragták, aki a házában malmozva várja a csodát, ismét csak két hét kellett neki, hogy visszatérjen második családjához, a Barcelonához. A január 6-i Espanyol elleni városi derbin már ismét ő irányította a gránátvörös-kékeket, és ugyan nem festett túl jól, plusz láthatóan igyekezett kímélni az idegrendszerét, mégis csodaszámba ment, hogy két héttel a beavatkozás után, a kemoterápia kellős közepén munkára jelentkezett.
Ne legyen kétségünk, hogy annak ellenére, nem egy fizikai melóról van szó, idegileg és lelkileg mérhetetlenül megterhelő lemeccselni egy spanyol, sőt, akármilyen bajnoki találkozót. Iniestáékon persze nem múlott, hogy ne romoljon Tito állapota, egy laza 4–0-s győzelemmel, valamint egy arcképes pólóval köszöntötték (bátorság felirattal), támogatták, biztatták szeretett edzőjüket.
Tito Vilanova aligha botrányaival, hangzatos nyilatkozataival vagy épp korszakos futballstratégiai újításaival (bár ez még nem kizárt) fog bevonulni a történelemkönyvekbe, sokkal inkább egy csendes – és eredményes – rákellenes harcosként, aki kétszer is szembenézett a halállal, de arcon nevette azt. Harmadszorra azonban nem sikerült neki, 2014. április 25-én elhunyt a szakember.
Akiknek sikerült
A másik barcelonai küzdő, Abidal
Felettébb furcsa, véletlen egybeesés, de éppen azon az edzésen tért vissza társai közé Éric Abidal, amikor Vilanova bejelentette, hogy újra megjelent a szervezetében néhány rákos sejt. Az az Abidal, aki azon év tavaszán májátültetésen esett át, miután 2011 márciusában megműtötték, rákos daganatot távolították el a májáról.
Akkor néhány hét után kezdőként tért vissza a májusi Manchester United elleni Bajnokok Ligája-döntőben, és csapatával együtt ünnepelhette a győzelmet Wembley-ben. Mi több, Carles Puyol és Xavi nagylelkűségének hála, a finálé után tiszteletbeli kapitányként ő emelhette elsőként magasba a kupát.
A 2011/12-es szezonban huszonkét mérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben a balhátvéd, és a francia válogatottban is szerepelt néhányszor, ám tavasszal, egy évvel az első operáció után újabb műtéti beavatkozásra volt szüksége. Májátültetésen esett át, ami a 2011-ben megkezdett kezelésének része volt, tehát nem állapotának súlyosbodása miatt feküdt kés alá. Abidal pályafutása akkor ismét veszélybe került, ám októberben edzésbe állt (akkor még csak egyénileg készült), bizonyítva, hogy lelkileg és fizikailag borzasztóan erős.
Éric Abidal végül 2013-ig játszott Barcelonába, majd az AS Monacóban és az Olimpiakoszban is focizott, később pedig vezetőként tért vissza a Barcához. Ma negyvenkét éves, él és virul.
Mario Lemieux
A világ valaha volt egyik legnagyobb hokisa tizenháromszoros All Star-válogatott, hatszoros NHL-pontkirály és háromszor volt az NHL legértékesebb játékosa (MVP). És mellesleg tíz NHL-rekordot tart. Mindezt úgy, hogy a kanadai zseninél 1993-ban Hodgkin-kórt diagnosztizáltak (nyirokrendszeri daganatos megbetegedés), agresszív sugárkezelést kapott, életveszélyes állapotban volt. Ám ő nem beszélt a betegségéről, inkább keményen küzdött ellene és még keményebben edzett, hogy minél hamarabb visszatérhessen a jégre a pingvinek fekete-fehér-arany mezében.
Utolsó sugárkezelésének napján a Pittsburg Penguins Philadelphiában csúszott jégre, Lemieux pedig gólt ütött és gólpasszt adott.
Élete egyik legjobb szezonját produkálta, 160 ponttal zárt, a folytatásban huszonhét gólt ütött és huszonhárom gólpasszt adott. 1997-ben visszavonult, aztán visszatért, a 2002-es téli olimpián ő vihette a kanadai csapat zászlóját, és ő vehette át elsőként az aranyérmet is.
Pályafutása alatt 915 mérkőzésen 690 gólt és 1033 gólpasszt jegyzett, ez meccsenként 1,88 pontot jelent. Még egyszer: az NHL-ben. Visszavonulása után is maradt szeretett csapatánál, a klub egyik tulajdonosa volt, ő az egyetlen ember, aki játékosként és tulajdonosként is Stanley-kupát nyert.
No és azon kevesek egyike, akinek már életében szobrot állítottak, a mű neve Le Magnifique, ami egyébként Mario egyik beceneve. Ilyeneket tudott a kanadai óriás:
Lance Armstrong
„Körülbelül három százalékot adnak az orvosaim a túlélésre, mert későn vették észre a problémát. A herémben daganatot találtak, ami áttétet képzett. Az agyamban és a tüdőmben is vannak csomók”
– nyilatkozta minden idők egyik legjobb, legeredményesebb bringása. Ez 1996-ban történt, tehát még bőven a hét Tour de France-sikere előtt. Armstrong koponyájából három daganatot kellett eltávolítani, a tüdejében lévő csomókat pedig kemoterápiás kezeléssel pusztították el.
Két év múlva az amúgy sem testes bringás tíz kilóval könnyebben tért vissza az országútra, aztán a következő évben, 1999-ben elkezdte hihetetlen sorozatát – 2005-ig minden Tour de France-t megnyert, amivel csúcstartó. Volt.
Azóta tudjuk, hogy minden címétől megfosztják, miután kiderült, hogy doppingolt, mi több, egy egész doppingmaffiát üzemeltetett. És sajnos ennek tükrében az a kínzó kérdés is árnyékot vet a hősies felépülésre, visszatérésre: vajon a daganatok megjelenése és a dopping között van-e összefüggés az ő esetében...?
Szeiler József
A Fradi egykori kapusánál 1992-ben diagnosztizáltak hererákot, mivel akkoriban még nem a kemoterápia a bevett eljárás, műtéttel távolították el a kapus szervezetéből a daganatot. Szeiler gyorsan javult, a következő szezontól már újra védett, ráadásul a csapat első kapusa lett. 1997-ig védett a Fradiban profiként, három bajnoki címet, kupát és Szuperkupát is nyert. Pályafutása után a Ferencváros és a MLSZ marketingmenedzsereként dolgozott, négy diplomát szerzett. És egészséges.
Kövesfalvi István
Egy másik kapus. Egy másik hererák. A negyvennégy éves játékosnak 2002-ben szintén a heréjében találtak tumort, ám 2015-ig aktív, igazolt labdarúgó volt, ma pedig kapusedző.
Kövesfalvi kemoterápiás kezelésen esett át, majd rá három hónapra már a REAC mezében védett.
„Azt sem lehet kizárni, hogy egy rúgástól alakult ki a tumor – nyilván a többi kapus esetében sem lehetett –, de az orvosok nem ezt tartották valószínűnek. A kapusposzttal járó feszültség, szorongás nagyobb szerepet játszhatott a betegségben”
– nyilatkozta Kövesfalvi a kezelése után.
Dzurják József
Dzurják Józsefnek, vagy ahogy mindenki ismeri, Csöpinek volt néhány köre a betegségével, ám az egykori Fradi-gólvágónak (105 meccsen 46 gól) mindig sikerült továbbküzdenie magát. A ma már kereken hatvanéves korábbi középcsatár 2010-ben egy ártalmatlan nátha és gyengeségérzet miatt kivizsgáltatta magát, és akkor derült ki a szörnyűség: leukémiás.
Azonnal kemoterápiás kezelésnek vetették alá, amire jól reagált a szervezete, ám néhány hónap múlva kiderült, mégsem győzte le szervezete a kórt. Őssejtbeültetésre volt szüksége, egyik nővére volt a donor, és sikeres is volt a transzplantáció, de: „csak akkor nyilvánítanak egészségesnek, ha öt évig tünetmentes maradok.”
Csöpi azóta megfordult a Fradi utánpótlásában edzőként, majd a Diósgyőr, a Zalaegerszeg, a Soroksár, a Vecsés és a Kazincbarcika másodedzője is volt. Dzurják igazi sportemberként küzdött:
„Tudom, hogy nyerésre állok a rák ellen, futballnyelven szólva: már csak a győztes gólt kell belőnöm.”
Belőtte.
(Fotó: Alex Grimm/Getty Images, forrás: NSO, Origo, Index)