Ahogy az sejthető volt, Elek Gábort külföldi edzőre cserélné a Fradi.

A dán TV2 Sport információi szerint

Martin Albertsen lesz a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A 45 éves tréner 2018 óta a svájci női válogatott szövetségi kapitánya, a csapat az ő irányításával jutott ki története első világversenyére, a tavalyi Európa-bajnokságra. Korábban a Viborg, a Randers és a Copenhagen HB szakvezetője volt, 2004-ben dán bajnok lett, de 2014 óta többnyire külföldön dolgozik. Öt évig a német Bietigheimet irányította, amellyel két bajnokságot nyert.

A TV2 Sportnak sem Martin Albertsen, sem a Ferencváros nem kommentálta az értesülést.

Az FTC-t 15 éve irányító Elek Gábor a szezon végén távozik, bár csapata 1997 után tudta ismét megvédeni címét a Magyar Kupában, és 2002-t követően jutott újra elődöntőbe a Bajnokok Ligájában.

15 év után távozik a Fradi edzője

Csodát tett a Fradi női kézilabdacsapata Metzben, majd jött egy újabb meglepetés.

Távozása bejelentésekor sejthető volt, hogy a Fradi vezetése külföldi edzőben gondolkozik, miután az elnök korábban kijelentette, öt éven belül BL-t akar nyerni. Újítani, frissíteni akartak a szakmai munkán, Elek pedig 15 év után már nehezebben tudott megújulni.

(MTI; Fotó: Sanjin Strukic/Pixsell/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.