Csak meggondolta magát.

Dárdai Márton még csak 21 éves, de már elég régre visszanyúló kapcsolata van a magyar felnőtt válogatottal. Marco Rossi például ezt nyilatkozta róla 2021 végén:

Kint született, ott nőtt fel, alighanem németnek is érzi magát. Ha viszont német, akkor játsszon is a német válogatottban, nincs ezzel semmi probléma. Számomra az a gond, hogy ezt nem mondta el egyértelműen. De ez van.

„Ha Dárdai német, akkor játsszon is a német válogatottban”

Marco Rossinak nem az a gondja Dárdai Mártonnal, hogy a németeknél akar játszani, hanem hogy mismásolt.

A 188 centis belső védő azóta nyolcszor játszott is a német U21-es válogatottban, legutóbb november végén játszotta végig a lengyelek elleni Eb-selejtezőt.

Most viszont úgy döntött Dárdai, a némettel szemben a magyar labdarúgó-válogatottat választja felnőtt szinten.

Rengeteg időt adtam magamnak a végső döntés meghozatalára, de a tavaly év végi szabadnapokat intenzíven arra használtam, hogy a családommal és a tanácsadóimmal együtt olyan döntést hozzak, amiben nemcsak most, hanem a jövőben is jól érzem magam. Mondanom sem kell, nem volt könnyű a döntés számomra, de a jövőben Magyarország színeiben fogok játszani” – írta hétfő este a közösségi oldalán a 21 éves futballista.

Dárdai Pálnak, a Hertha BSC jelenlegi edzőjének és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának középső gyermeke egyúttal köszönetet mondott a német szurkolóknak és az utánpótlás-válogatottak edzőinek, mert megfogalmazása szerint tudja, hogy eddigi pályafutását az ottani szereplésének köszönheti.

A döntés abszolút szívügyem, ezért hihetetlenül izgatott vagyok, hogy a jövőben a szüleim hazájában játszhatok. Alig várom, hogy a magyar válogatottban játszhassak, és rendszeresen találkozhassak veletek a stadionban!

Dárdai Márton tízéves korától a Hertha BSC-ben nevelkedett, játszott az U16-os, U17-es, U19-es és U21-es német válogatottban is, jelenleg testvéreivel, Pállal és Bencével együtt már a fővárosi klub felnőtt együttesét erősítik.

Marco Rossi szövetségi kapitány először márciusban küldhet meghívót Dárdai Mártonnak, amikor a nyári Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes két barátságos mérkőzést játszik, az ellenfelek egyelőre nem ismertek.

Marco Rossi Dárdaira pályázik

A magyar válogatott szövetségi kapitánya még nem mondott le arról, hogy behívja a csapatba Dárdai Mártont.

(Forrás: MTI; fotó: Jürgen Fromme - firo sportphoto/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

Fociművészet ebből a kameraállásból a Real Madrid játékosának gyönyörű gólja

További cikkeink a témában