A magyar válogatott szövetségi kapitánya még nem mondott le arról, hogy behívja a csapatba Dárdai Mártont.

A Hertha 21 éves belső védője német utánpótlás-válogatott, de felnőtt szinten még választhat másik országot. Az persze kérdéseket vet fel, hogy Dárdai Márton két éve minimum félreérthető volt a választással kapcsolatban: kijelentett, régóta várt arra, hogy a német színeket képviselje magasabb szinten. Akkor Rossi meg is mondta, aki nem akar, ne jöjjön.

„Ha Dárdai német, akkor játsszon is a német válogatottban”

Marco Rossinak nem az a gondja Dárdai Mártonnal, hogy a németeknél akar játszani, hanem hogy mismásolt.

A szövetségi kapitány azóta békülékenyebb hangot ütött meg, az NB1.hu-nak adott, január 1-jén megjelenő videointerjúban azt mondta, várja, hogy Dárdai Mártont behívhassa.

Ami Mártont illeti, úgy látom, hogy vannak lehetőségeink. Beszéltem vele, és amit tőle hallottam, éppen az volt, amire vártam.

Reménykedtem, hogy beszélhetünk, és az történt, amire számítottam. Olyan ő is, mint a bátyja, Palkó – akit jól ismerek –, ugyanolyan tiszta tekintete van. Érthetően beszélt, és lojálisnak tűnt. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban, az első barátságos válogatott mérkőzésünkre be fogom hívni a válogatottba.

Ez is érdekelhet:

Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom

Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének sorsolását követően.

(Fotó: Reinaldo Coddou H./Bundesliga/Bundesliga Collection via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés