Komoly botrányba keveredett a Premier League egyik bírója.

David Coote komoly botrányba került, miután a Premier League-ben tevékenykedő játékvezetőről kikerült egy videó, amelyen a Liverpoolt leszarozta, a korábbi edző Kloppot pedig leköcsögözte:

„Az egész Liverpool egy nagy szar, Klopp pedig egy német köcsög”

– mondta a videóban Coote, majd így folytatta:

„Először hazugsággal vádolt (Klopp – a szerk.), majd lefaszozott. Nem akarok egy olyan emberrel beszélni, aki ennyire kibaszottul arrogáns. Mindent megteszek, hogy ne kelljen vele beszélnem. James Milner azonban rendben van, jól kijövök vele.”

Majd egy másik videóban azt mondta, hogy a liverpoolos videó semmiképp nem kerülhet nyilvánosság elé.

Most ez történt meg, ami után

a játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL) felfüggesztette, és további vizsgálatot rendelt el.

A 42 éves Coote 2018 óta vezet meccseket az angol első osztályban, többek között a Liverpool hétvégi Aston Villa elleni bajnokiját is ő vezette. A PGMOL azt kommunikálta, egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről, megvárják a teljes kivizsgálás végeredményét, de ha kiderül, hogy a videók eredetiek, akkor valószínűleg Coote karrierje játékvezetőként véget ér.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés