Már tuti nem lesz pánik a Manchester Unitednél, ha lelép David De Gea a Real Madridhoz, ugyanis fű alatt gyorsan leigazolták a vb-ezüstérmes Sergio Romerót.

Az MU jól járt, mert a 62-szeres argentin válogatott kapus szerződése ezen a nyáron lejárt a Sampdoriánál, ezért ingyen érkezett az Old Traffordra.

Louis van Gaal amúgy jól ismeri Romerót, az AZ Alkmaarnál dolgoztak együtt, 2009-ben holland bajnokok is lettek. Nagy volt az öröm.

Amíg mi szépen aludtunk, az MU leigazolta Sergio Romerót

Most akkor az van, ha valamikor ebben a jó életben kiderül, hogy mi lesz végre De Geával, akkor

  • vagy két remek kapus harcolhat majd az első számú kapus posztjáért,
  • vagy Romero lesz a number one a United kapujában, mert De Gea elhúzott Madridba.

LvG-nek végül is teljesen mindegy, mert így is, úgy is jól jár a csapat:

„Ha azt látom, hogy az egyik csere jobban teljesít, mint a kezdő egyik tagja, akkor a következő meccsen már ő játszik. A versenyre mindig szükség van.”

„Úgy kell felkészülnünk a következő idényre, hogy akár az is megtörténhet, hogy David de Gea a Real Madridhoz megy. Sergio Romero betöltheti az űrt.”

Szóval pörög az átigazolási időszak, ahogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga is. Nézed? Fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

5 ok, amiért a Fradi eléri a magyar klubfutball elmúlt évtizedeinek legnagyobb sikerét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés